2016. június 10.

"Bízzál az Úrban, Ő munkálkodik..."

Április 1
Bolondok Napja? Nem!

Egy nap, amellyel új szakasz kezdődött az életemben.
Egy nap, amely lezárt egy, szinte pontosan 22 éves történetet.
Egy nap, amely újra az Úr dicsőségét hirdeti.

2016 április 1.
Látszólag nem történt semmi különös. A virágok bontogatták szirmaikat, a tavaszi nap derűsen ragyogott, az utcákon emberek sétáltak, siettek, Budapest élte a megszokott életét.
De ez a nap számomra egy új élet kezdetét jelentette: hivatalos, bejelentett, rendszeres havi jövedelmet adó munkám lett. Olyan munkám, amiben örömömet lelem, olyan munkám, aminek igazán értelme van.
Sokan talán nem értik, miért fontos mindezt hangsúlyoznom. Miért nem elég egyszerűen azt írni, hogy munkát kaptam?
Ezt szeretném most megosztani..

A történet 1994. májusában kezdődött.
Egy gyönyörű tavaszi napon ballagtam hazafelé az iskolából, ahol tanítottam. Vidéken éltünk, messze a várostól, de én szerettem a falu nyugalmát. Hirtelen belém nyilalt egy gondolat:
- Most már így fogom leélni az egész életem? Délelőtt tanítok az iskolában, aztán hazamegyek, felkészülök a kövekező napi tanításra, telnek az évek, mindig ugyanaz történik, ugyanakkor és ugyanúgy, aztán meghalok, és eltemetnek a vidéki temetőben. Ennyi az életem?
Nagyon rossz érzés fogott el. Ekkor még nem ismertem Jézust, és amúgy is mindig volt egy rossz érzésem, hogy - bár mindenem megvan - , VALAMI mégis hiányzik. Nem tudtam, mi az, ami hiányzik, de állandóan kísért ez a rossz érzes.

Nyugtalanná váltam, és elkezdtem keresni. Nem tudtam, mit keresek, így sokkal rosszabb volt. De egyre inkább azt éreztem, hogy nem jó az, ahogyan élek. A hibát persze magamban kerestem, ettől még rosszabb érzésem volt.
Szinte 2 évenként új iskolába mentem tanítani. Mindenhol szerettek, maximálisan elégedettek voltak velem és a munkámmal. De nekem legbelül továbbra is ott volt az a rossz érzés, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene. De akkor hol kellene lennem? A tanításhoz értek, erre születtem, mégsem vagyok elégedett a tanítással. 
HOL A HIBA? Biztosan bennem. De KI VAGYOK egyáltalan? Tanár? Vagy valami más? 
Mepróbáltam váltani, mást dolgozni. Az évek során több száz önéletrajzot, motivációs levelet elküldtem a legkülönbözőbb helyekre, de mindenhol csukott ajtókra találtam. Rossz érzésem egyre fokozódott. Közel 50 évesen nem tudom, ki vagyok és mi a dolgom a világon? Ez nem normális. Sőt, én sem vagyok normális!

Egyre kétségbeesettebben kerestem önmagam és feladatomat, célomat az életben. De hiába.
Időközben tönkrement a házasságom is, a férjem elhagyott egy sokkal fiatalabb lány miatt, gyerekeink már kirepültek a családi fészekből, engem pedig arra kényszerített ez a helyzet, hogy nagyot váltsak.
Budapestre költöztem, és életem legmélyebb pontján egyszercsak elkezdtem keresni az Urat. Ekkor még nem tudtam, hogy "az Úr közel van a megtört szívűekhez."

3 éves kitartó keresés után megtaláltam és befogadtam szívembe Jézust. Az elvesztett családom helyett új családot kaptam, a gyülekezetet, és lassanként elkezdtem megérteni, hogy ki vagyok. ISTEN SZERETETT GYERMEKE!

Mindenem elvesztettem, amit addig fontosnak tartottam, de megtaláltam azt, amit két évtizeden át kerestem: az identitásomat. Minden addigi rossz érzésem elmúlt, és boldog megelégedéssel kerestem tovább azt a munkát, amit Isten nekem szánt.

Újabb 4 év telt el - idősgondozás, takarítás, vasalás, gyermekvigyázás. Mindenhol elégedettek voltak velem, de ezeket csak azért vállaltam el, mert szükségem volt pénzre, hogy megéljek. Hivatalos, bejelentett munkát nem kaptam, de már tudtam, hogy Isten nem ezt szánja nekem. Máshol akar látni, és ezek a nehézségek azért kellenek, hogy kipróbált szolgája legyek az Úrnak, ha eljön az idő. Szorgalmasan tanultam, dolgoztam különböző missziókban is.

Hazatérésem után egyre több önkéntes munkát vállaltam, nemcsak a saját gyülekezetünkben és az alapítványban, hanem más keresztény szervezetekben is. 
Ingyen dolgozni Magyarországon teljesen szokatlan, sőt őrültségnek látszó dolog. Itt mindenért fizetni kell! De engem nem zavart, hogy bolondnak néznek, örömmel dolgoztam mindenhol, ahol Isten Országát építhettem, és az Úr mindig gondoskodott rólam. Mindig kaptam annyi pénzt, hogy a szállásomat ki tudjam fizetni, és legyen étel az asztalomon. Másra nem volt szükségem. És már teljes bizonysággal tudtam, hogy az Úr készíti számomra azt a munkát, ahol Őt a legjobban tudom szolgálni.

Ezt a munkát kaptam meg 2016 április 1-jén, és lettem hivatalosan is a Set Free Hungary koordinátora, az alapítványunk életvezetési programjának vezetője a gyülekezeti segédlelkészjelölti feladatok betöltése mellett.



Dicsőség az Úrnak, aki most is megmutatta hűséges szeretetét!

Hála és köszönet mindazoknak, akik ima-és pénztámogatásukkal, munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ott szolgálhassam az Urat, ahol Ő látni akart.


Ezt a munkát az Úr adta nekem, az Ő áldása van/lesz rajta!

2015. január 4.

Madagaszkár 8: Egy valóra vált álom...


Megérkeztünk utunk utolsó állomására, melyet Isten gondviselése juttatott nekünk.


Egy parányi szigeten voltunk (Ile aux Nattes), a turistáktól még nem felfedezett, tökéletesen csendes, biztonságos, családias környezetben. A La Petite Traversee üdülő néhány - saját fürdőszobával, WC-vel ellátott- faházból állt egy csodálatos környezetben. A házak körül buja vegetáció, két szabadon élő, szinte háziállat lemur, és egy elkényeztetett házikedvenc maki.




Ebben a házban laktunk, 20 lépésnyire a víztől.







A kép jobb alsó sarkában látszik egy szék, itt szoktam reggelenként üldögélni, gyönyörködni a napsütésben, míg a reggeli kávémra vártam.












Ezt már a székben ülve fényképeztem.
Szokásos reggeli kép, a bennszülöttek kenuikkal árut szállítanak a szigetre.











A lemúr Madagaszkár egyik szimbóluma, egy makifajta, amely úgy néz ki, mint egy mókussal és kutyával keresztezett macska.
A mi két lemúrunk szelíd és kíváncsi volt, naponta ott ugráltak a nyitott étkezőnk ablakaiban, sőt az asztalokon is. Az emberekhez azonban nem jöttek közel, nem úgy, mint a másik kis házikedvenc.










Ezt a kis makit pici kora óta neveli a tulajdonos, és már olyan, mint egy elkényeztetett gyerek. Mindenkire ráugrik, minden tányérba beleeszik az asztalon, végtelenül játékos kedvű és aranyos. Igazából nem is lehet haragudni rá.







A szigetet három óra alatt körbe lehet gyalogolni közvetlenül a vízparton, vagy a sekély tengervízben gázolva, vagy a partmenti sziklákra mászva, ha úgy jön a dagály.


















Ezeket a képeket gyalogos szigetkerülésem alkalmával tettem, de megkerültük a szigetet piroggal is.













Az egyik kikötésünk utáni pillanatban bennszülött vezetőnkkel












Kókuszdiópálma ágaiból készült rácson halat sütöttünk, búvárkodtunk búvárpipával, gyönyörködve a szebbnél szebb korallokban, majd megmásztuk a partmenti magaslatot, ahonnan varázslatos panoráma tárult elénk.









A képen jól látható, hol kezdődik a nyílt óceán.
Mi tulajdonképpen egy lagunában voltunk, ahol a víz szinte forró volt és cápamentes.










A búvárpipás búvárkodás után kedvet éreztem az oxigénpalackos búvárkodáshoz is. Egy óra kiképzés a medence vizében, majd egy óra merülés az óceánban. Életemben először! Huszonéves társaimmal együtt!
A kép a merülés után készült, ahogy boldog mosollyal, de abszolut kimerülve állunk a búvárruhánkban.







Életemben először kipróbáltam a robogót is.
Átmentünk a nagyobb szigetre, Saint-Marie-re, és robogóval körbejártuk a szigetet.



                                                                                                 




Életem egyik legnagyobb álma volt, hogy egyszer eljussak egy olyan helyre, ahol végre nem fázom, ahol nem hideg a tengervíz, ahol fehér a homok, pálmafák bólogatnak a fejem felett - és eközben otthon tél van.



                                                                        Mi ez, ha nem Isten gondviselése?!

Madagaszkar 7: Missziónk mérlege


Dzsungelből való visszatérésünk után néhány napig még maradunk Tamatave-ban.
Számvetést készítünk az elmúlt hat hét munkájáról.

Fantasztikus, Isten áldotta misszió volt a miénk.
Mindvégig éreztük jelenlétét, gondoskodását, védelmét. Védelmet kaptunk mind a fizikai mind a spirituális támadásokkal szemben. Mindent megkaptunk, amiért imádkoztunk. Sőt! Mindig többet és jobbat kaptunk, mint amire számítottunk, mint amit egyáltalán kérni mertünk volna.

Lehetőséget kaptunk, hogy 32 különböző csoportban hirdessük Jézus szeretetét.
Tanítottunk egyetemi kiscsoportokban, fiatalok különböző csoportjaiban, Biblia olvasó körökben, Biblia iskolában. angol nyelvű iskolában, angol nyelvű klubban, vasárnapi istentiszteleteken. Tanítottuk a Tanítványképző Iskola diákjait, lelkipásztorokat, egy autószerelő műhely munkásait és vezetőit, asszonyokat, gyerekeket, és írni-olvasni nem tudó bennszülötteket a dzsungelben.
Magam személy szerint beszélhettem egy 600 fős gyülekezethez, és egy keresztény rádióban közel 3,000 hallgatóhoz.
Több mint 1,000 emberhez vittük elszemélyesen a reményt és a hitet, hogy van lehetőség másként élni, van lehetőség megváltoztatni a rossz körülményeket.
Imádkoztunk sok-sok emberért külön-külön, adtunk személyre szóló életvezetési tanácsokat, bíztattuk a csüggedőket, bátorítottuk a bizonytalankodókat.
Volt egy kis közös megtakarított pénzünk, amit Svájcban 9 hónap alatt gyűjtöttünk azzal, hogy minden csütörtökön csak levest ebédeltünk. A második fogásra ki nem adott pénzt összegyűjtve vittük Madagaszkárra, hogy alapvető élelmiszereket vásároljunk rászoruló családoknak, és egy kicsit jelentősebb összeggel támogassunk egy gyermek-és tinédzsermissziót.

Az egész küldetésünk Istenről szólt, aki rajtunk keresztül gondoskodott a rászorulókról, és rajtunk keresztül szólt a csüggedőkhöz. Mi csak  közvetítettük az Ő üzenetét.
Ugyanakkor hittel és alázattal szolgálni Istent, számunkra is áldást jelentett. Nemcsak mi adtunk, mi is rengeteget kaptunk.
Fantasztikus emberekkel ismerkedtünk meg, akik csendben, nem hivalkodva, elképesztő szolgálatokat végeznek.
Minden egyes nap az új és új kihívások új és új megtapasztalásait jelentették Isten hűségének, gondviselésének.
Isten jelen van mindenhol, kezében tartja az irányítást.
Alázatot tanultunk.
Jellemformáló hat hét volt.

És Isten továbbra is gondoskodott rólunk...

Missziónk sikeres befejeztével néhány nap pihenést engedélyeztünk magunknak, hiszen jóformán még semmit sem láttunk Madagaszkárból.
Szinte minden nap tanítottunk, nemegyszer két különböző helyen naponta, vagy 7 különböző osztályban az angol iskolában.
És minden letanított óra mögött 5-8 óra készülés volt!
Intenzív és fárasztó misszió volt, rengeteg városi közlekedéssel, a forgalmi dugókban belélegezve a hihetetlen benzingőzt, izzadtságtól csatakosan zsúfolódva a helyi buszokban, fuldokolva a magas páratartalomtól, vagy teljesen bőrig ázva a trópusi esőben. (Én ugyan nagyon szerettem ezt a meleget. de társaimat ez teljesen kikészítette.)

Elhatároztuk, hogy néhány napot a közeli szigeten, Saint- Marie-n töltünk, mielőtt hazautaznánk.
Meg is érkeztünk a szigetre, másfél órás hajóút után a képen látható hajóval, de nem találtunk olcsó és szép szálláshelyet.
Egész délután jártuk a szigetet, hotelról hotelre, de vagy nagyon drága volt, vagy a dzsungelbeli szállásunkra emlékeztető körülményeket találtunk.
Késő délutánra feladtuk: kiválasztottunk egy meglehetősen drága, de szép helyet, hogy egy éjszakát ott töltve, másnap továbbinduljunk olcsóbb helyet keresni.




Kifizettük a taxit, elkezdtük kipakolni hátizsákjainkat, amikor megállt mellettünk egy másik taxi.
Egy helybeli férfi jött oda hozzánk, kezében egy papírlapra nagy betűkkel írt felirat: YWAM. ("Fiatalok Küldetessel" nevű, nemzetkozi, felekezetek közötti misszióorganizációs szervezet)


- Ezek ti vagytok?- kérdezte tört angolsággal.
- Igen. Miért?
- Vártalak benneteket a kikötőben. A főnököm már előkészítette a szállásotokat, amit megrendeltetek.
- Mi nem rendeltünk semmiféle szállást.
- De, csak gyertek velem.

Összenéztünk, bizalmatlanul szemléltük a bennszülött férfit. Mit tegyünk?
Egy gyors ima után eldöntöttük: megyünk.

Újra be a taxiba, ami még mindig ott várakozott, utaztunk tovább a tökéletes bizonytalanságba, a kókuszpálmák szegélyezte tengerparti úton. Elértük a sziget végét, ahol két pirog (bennszülöttek által használt, két oldalán farúddal megerősített kenu) várt ránk. Egyikbe kellett volna betenni a csomagjainkat, a másikba kellett volna nekünk beülnünk.
Nem bíztunk a most már háromfős bennszülött csapatban, sokáig győzködtek, hogy ne féljünk tőlük, mire engedtünk.




Beültünk, és közel 10 perces kenu-út után kikötöttünk a .....Paradicsomban.
Egy álomszép helyen, ahol a dél-afrikai keresztény tulajdonos óriási árengedményt adott nekünk, misszionáriusoknak. Szó szerint fillérekért béreltünk egy két szobás házat, fillérekért kaptunk finom ételeket, jó társaságot.
Megint a LEGJOBBAT kaptuk.
De a mai napig nem tudom, ki rendelte nekünk a szállást.... csak sejtéseim vannak....

Folytatása következik....

2015. január 1.

Madagaszkár 6: Egy hét a dzsungelben



Missziónk legkeményebb része következik: egy hét a dzsungelben. Európai, kényelemhez szokott embernek igazi kihivás teljesen távol élni minden civilizációtól.
Kicsit tartok a pókoktól, skorpióktól, kígyóktól (utóbbiak teljesen ártalmatlanok), mivel engem, mint zöldfülű misszionáriust folyton ezzel rémisztgetnek. Persze csak a tréfa kedvéért. Társaim már megjárták többször is Afrika és India vadonjait, számomra minden új.

Csomagolunk, de a megszokottól teljesen különböző dolgokat. Edényeket, amikben főzni fogunk, vízfertőtlenítő folyadékot és a speciális kályhát, amin elkészítjük az ételt.


Tejet, müzlit, száraz tésztát (spagettit), vékony szivacsmatracokat, hiszen ágyunk nem lesz.
Ezzel a rengeteg cuccal irány a buszpályaudvar. Jegyünk már megvan, keressük a buszunkat. Már teljesen tele emberrel, de csomagjainkat máris teszik fel a busz tetejére. Akkor mi egy másikkal megyünk?! Nem! Itt hamar megtanulom, hogy nincs az a tömött busz, amibe nem lehet még minimum 3-4 embert bezsúfolni.Egy-egy sorban 4 ülőhely van, de mindenhol hatan ülnek. Polly és Krisztina valahogy a vezető melleti ülésre kerül, én tolmácsunkkal, Marianéval hátul az utasok között.



Nincs levegő, egyre melegebb van, de még nem indulunk, mert még nem telt meg eléggé a busz. Itt ugyanis a menetrend nem túl lényeges kérdés. A busz akkor indul, ha megtelik utasokkal. Ahogy a hőmérséklet emelkedik, és egyre többen leszünk a paranyi légtérben, úgy telítődik a levegő az izzadt emberi testek párájával ...és szagával. De még mindig nem vagyunk elegen. Meddig bírom még? Nyugalom. Egyenletes légzés. Gondolatban a végtelen óceán partján állok, arcomat fújja a sós szél, lábam alatt fehér homok, fejem felett kókuszpálmák bólogatnak. Végre elindulunk.
Arcomat most valóban fújja a szél. Végre mozog a levegő! Így már elviselhetőbb a zsúfoltság.


Két óra utazás után letérünk a főútról, és úttalan földutakon haladunk tovább. Itt már a természet az úr. Banánfák, kókuszpálmák, néhol pálmakunyhók, körülöttük rengeteg szemét.
Megérkeztünk!




Lábakon álló pálmakunyhó, szemét, egy másik kunyhó a WC. A földben egy lyuk, bűz, sötetség. Ez a WC.
Házunk mellett több másik hasonló építmény.









Próbáljuk otthonossá tenni, berendezni új otthonunkat. Takarítás, pókhálózás, a meglévő pókok elusztítása. Vékony szivacs a földön, itt fogunk aludni. Felhúzzuk a moszkitóhálót a fekhelyek fölé és nekiállunk tüzet gyújtani, hogy ebédet főzzünk. Előtte a szomszédtól veszünk egy zsák faszenet, vizet húzunk, hozunk a távoli kútról, majd tényleg nekikezdünk.                                                            



A menü spagetti lesz paradicsommártással. Mire a víz felforr, Polly már "haldoklik" az éhségtől. Végre kész a késői ebéd.



Ebéd után persze megfőzöm kávénkat a nyílt tűzön, majd, amíg a többiek lepihennek, nekiállok vizet forralni, hiszen forralatlanul nem ihatjuk az itteni vizet, még fertőtlenítő folyadékkal sem. Mire a 10 literes lábosban felforr a víz (közben folyton "legyezni " kell, hogy kapjon elég levegőt), már nekiállhatunk a vacsorafőzésnek. Szinte az egész nap elmegy a főzéssel.






Itt korán sötétedik, hat óra után már csak gyertyafényben vagy a fejlámpák fényénél lehet élni. Hamar megfájdul a fejem a félhomálytól, inkább lefekszem.
Fél hét van!! Hosszú éjszaka lesz!
Remélem, semmilyen állat nem látogat meg. Hallgatom a szokatlan zajokat, a szivacs nagyon vékony, szinte a földön fekszem, egy szinten a csúszómászókkal. (A képen jól látható, mekkora rések vannak a falon)
Aztán kakaskukorékolas,világosodik. Fél öt.



A szomszédos kunyhók lakói hamar ébrednek, azonnal hangos beszélgetésbe kezdenek, átkiabálnak egymáshoz, tyúkok kárálnak, libák gágognak, kacsák hápognak, indul az élet. Nem szenvedek tovább a földön fekve, inkább én is felkelek.


Próbálok tüzet rakni, de nem igazán sikerül, ez a kis faszenes kályha teljesen másként működik, mint az otthoni, kőszénnel fűtött cserépkályha. A szomszéd látja kínlódásomat, parazsat hoz saját kályhájából. Kedves tőle, igaz, én is mosolygok, bevetem minden malagaszi nyelvtudásom a jobb kommunikáció érdekében. A szomszéd megcsodálja kávéfőzőmet, nem érti, miért nem lógatom a kávét a forró vízbe, mint ők. Madagaszkár egyik legfontosabb mezőgazdasági terménye a cukornád, rizs, manióka, fűszerek (fahéj, vanília), kakaóbab mellett a kávé. Mindez fontos export termékük is.
Amikor az egyik faluban tanítunk, meg is mutatják nekünk a kávécserjét és a módszert, ahogy ők főzik a kávét.
A képen egyik kezemben a kávécserje, másikban a forró vízzel teli pohár, amibe belelógatják a kis fonott zsákocskába rakott őrölt kávét. (Mint a Lipton tea)
Az ízét így, ebben a formában nem kóstoljuk, hiszen nem tudhatjuk, hogy a víz tényleg forralt-e.



Ez a falu egyébként egy óra gyaloglásnyira van a mi falunktól. Útközben átvágunk a rizsföldeken, a felkelő nap fénye beragyogja a távoli banánfák és kókuszpálmák sziluettjét. Gyönyörű, filmekben láttam ilyen tájakat. Sajnos a fényképezőgépem akkumulátora már lemerült, és az újratöltésre nincs lehetőség. Társaim a Smart Phonnal azért csinálnak néhány képet.




A faluban nagyon lelkes helyiek várnak minket, körénk gyűlnek, érdeklődve hallgatják a tanítást arról, hogy Isten nem egy távoli, ítélkező Isten, aki szigorúan megbüntet mindenkit, aki nem úgy él, ahogy kellene, hanem egy szerető Atya, aki itt él bennünk, köztünk, érti és érzi fájdalmainkat, szenvedéseinket, velünk örül az örömeinknek, és segíti vinni a terheinket. De főleg és legfőképp szeret minket, és megérti, hogy nem vagyunk tökéletesek.

Sok kérdésük van, gyülekezetet szeretnének alapítani, de nincs lelkipásztoruk. Bibliája is csak egy-két embernek van. Soha nem hallották még a legismertebb bibliai történeteket sem. Tetszik nekik, amit tanítunk, erre gyorsan meghívjuk őket a szombati tanításunkra is egy másik faluba, amikor majd az áttekintést fogjuk tanítani az egész Bibliáról. Lelkesen bólogatnak, de hallgatnak. Aztán az egyik asszony megszólal:
-Nem keresztényhez illő, ha nem vagyunk őszinték. El kell mondanunk, hogy közülünk senki nem fog elmenni erre a tanításra, mert aznap újratemetési szertartás lesz, és az egész falu ott lesz.



Igen, ez a legnagyobb probléma Madagaszkáron: a lakosság fele kereszténynek vallja magát, hiszi, hogy Isten létezik, de hisznek abba is, hogy a halott ősök szelleme irányítja a mindennapi életüket. Az újratemetési szertartás újra megerősíti a kapcsolatot az élők és a halottak világa között. A halottat először egy ideiglenes sírba temetik, majd bizonyos idő eltelte után a végleges sírjába. A testet új halotti lepelbe burkolják, és átviszik a végleges sírjába, ami olyan, mint nálunk a kripta. Ez egy nagyon költséges ceremónia, mivel vendégül kell látni a szertartásra összesereglő hatalmas rokonságot. A vendégségre meghívják az ősök szellemét is, így az egész szertartás egyfajta spirituális családegyesítés.

Sok-sok tennivaló vár itt még a misszionáriusokra!

Másnap egy asszonyokból álló csoportot tanítunk arra, hogy Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt, azonos értékekkel, de különböző szerepekkel. Polly tanít a Biblia érdekes nőalakjairól, Ráhábról, Ruth-ról, Erzsébetről, Máriáról.
Magyarázza, Jézus hogyan szeret minket, hogyan segít vinni terheinket, hogyan hordoz minket két karjában. Majd hirtelen felkap engem, körbehordoz az asszonyok előtt, illusztrálva Jézus gondoskodó szeretetét.


Napjaink jó része egyébként a főzéssel, vízforralással telik. De ez is egy alkalom a közösségi életre. Amíg üldögélünk a "konyhában" a kis "tűzhely" előtt, várjuk, hogy forrjon a víz, készüljön az étel, körénk gyűlnek a gyerekek, néhány szomszédasszony, és beszélgetni próbálunk, vagy egyszerűen csak szeretgetjük a gyerekeket. Itt teljesen lelassult az élet, senki nem rohan, mi is csak üldögélünk.

A férfiak nagy része licsit szed, most van a szezonja. A fák messziről piroslanak a rengeteg gyümölcstől. Egy-egy fán akár 120 kg licsi is teremhet, és a fák több száz évig is élhetnek. Ízletes, mézédes gyümölcs, tele C és B1 vitaminnal







Aztán átballagunk az egyik szomszédos kunyhóhoz, a "boltba". Csak egy kis cukorra lenne szükségünk, máris kapjuk a banánlevélbe csomagolt nádcukrot. Mint egy fagylaltos tölcsér.
Fantasztikus, hogy azt használják, amijük van. Szinte mindent banánlevélbe csomagolnak.






Majd leszakad az ég, ömleni kezd az eső. Hja, itt az esős évszak. Az eső ömlik, nincs hideg, de a nyirkosság mindent átjár. Enni kell, főzni kell, a "konyha" ugyan tető alatt van, de mindenhol folyik be a víz. Művészet megtalálni azt a pontot, ami száraz, és oda tenni a kályhát. Bár ez a pont sem marad túl sokáig száraz.
A kétnapos eső után olyan sár marad, hogy már nem is próbálom kerülgetni a sáros vagy kevésbé sáros részeket. Uccu, bele, menni kell a gyulekezetbe, bár az eső még mindig esik, csak kicsit enyhébb formában.
Két napig tanítjuk a bibliai összefoglalót a gyülekezet épületében, amely ugyan betonozott aljzatú, de a tetőn mindenhol becsorog a víz. Gyanútlanul letettem minden papíromat egy száraznak tűnő padra, a tanítás végére minden elázott. Az emberek is hol ide, hol oda ültek, attól függően, hol lettek kevésbé vizesek.


A képen jól láthatók a tócsák a templom épületében, és szegény tolmácsunk, aki fázósan húzza össze magát.
Ez volt az utolsó tanításunk a dzsungelben.

Az egy hét alatt próbáltunk személyes kapcsolatokat is kialakítani, több családhoz is elmentünk személyes tanácsadásra, imádkoztunk értük, beszélgettünk velük Isten szeretetéről. Kedvesek, barátságosak, segítőkészek voltak. Még soha nem találkoztak misszionáriusokkal, akik tanították volna őket. Először nem is nagyon értették, mit akarunk tőlük. Aztán megszerettek minket.
De missziónk befejeződött, indultunk vissza a civilizációba.

2014. december 26.

Madagaszkar 5: Az Indiai-óceánnál


Kora reggel megerkezik a taxi, ami a buszpalyaudvarra visz minket. A szokasos pici Renault, a sofor valtig allitja, hogy hogy negyen beferunk osszes hatizsakunkkal, csomagunkkal egyutt. De amikor meglatja az elso hatizsak nagysagat, elbizonytalanodik. Mar nem biztos abban, amit en az elso pillanattol tudok: legalabb ket taxira van szuksegunk. Hivjuk a masikat, bepreselodunk, irany a reggeli csucsforgalom. Benzingoz, araszolas, vegre megerkezunk. A Mercedesz busz mar tele emberrel, csomagjainkat azonnal teszik fel a kocsi tetejere.



Egeszen kenyelmes helyem van, Mariannal, malagaszi kiseronkkel, tolmacsunkkal ulok az ablaknal. Az ut 8 ora, delben megallunk egy utmenti vendeglonel egy ora pihenore. Nem merek enni a helybeliek altal keszitett etelekbol, de Polly azonnal felfedezi, hol lehet friss kokuszdiot venni.






Meg sohasem lattam friss kokuszt. Amit otthon kapunk, az mar oreg, kivul barna, nincs benne folyadek, es maga a feher kokusz kemeny, szaraz. A friss, fiatal gyumolcs azonban kivul zold, belul tele van vizzel, es a feher kokusz lagy, szinte kremszeru, ugy kell kikanalazni.




Erdekes a kokuszviz, kivancsian ismerkedem vele. Szintelen, nem nagyon edes es izletes, ekkor meg csak nem is sejtem, hogy hetekig ez lesz szinte az egyetlen ihato italom. Kaliumban, kloridokban, magneziumban gazdag,de tartalmaz natriumot, nemi cukrot es proteint is, mentes minden korokozotol es eloskodotol. Itt, a tropuson ez az egyetlen biztonsagos ital, ugy is nevezik, hogy "az elet vize", a" kokuszpalma vere". Elektrolit osszetetele sokban hasonlit az emberi plazmahoz, ezert adtak es adjak ma is intravenasan a korhazakban.



Megoli a belfergeket, gatolja a vizeletfertozest es eltavolitja az asvanyi anyagok okozta mergezes kovetkezteben felgyulemlett mergeket. Huvosen tartja a testet, kuralja a rosszul taplaltsagot, eltunteti a vesekovet. Egy termeszetes gyogyszertar!

Keso delutan elerjuk Tamatave-t, a kikotovarost. A taj mar utkozben is teljesen mas kepet mutatott, a varoskep is egeszen kulonbozik az eddig latottaktol. A fovaros kornyeken mindenutt rizsfoldek es teglaegetok, itt bananfak, kokuszpalmak, labakon allo palmakunyhok.


Ahogy megall a busz, megrohannak minket a helyi taxisok tuck-tuck-jukkal. Hosszas alkudozas utan lefoglalunk kettot es elindulunk a YWAM kozpontba.
Gyonyoru epulet var minket majdnem teljesen az oceanparton. Jelenleg egy 6 honapos Tanitvanykepzo Iskola folyik 10 fiatallal. Szobank 4 agyas, van viz, villany, internet.
Megint jo helyen vagyunk!



Hamar megszeretem ezt a varost. Mas, mint a fovaros. 200.000 lakosaval Madagaszkar masodik legnepesebb varosa, a legnagyobb kikotovarosa, de valahogy csaladiasabb, kedvesebb a hangulata. Rengeteg a tuck-tuck (helyi taxi) es a pus-pus (kerekparos taxi), a kozlekedes majdnem ugyanolyan kaotikus, mint Tanaban, de a levego kevesbe szennyezett.












Mindenutt kokuszdio hegyek. Az utcai arus levagja a dio tetejet, kiiszom vagy szivoszallal kiszivom az udito folyadekot, majd az arus kettevagja a diot, ugyesen hasit a hejabol egy darabot, amivel mint egy kanallal kikanalazom a kremszeru kokuszt. Fenseges!!!























Nincs annyi szemet, mint a fovarosban, nem erzodik az allandoan fustolgo szemet buze sem. Itt inkabb a halszagot erzem, es az ocean sos illatat. A varos bennszulott neve, Toamasina (franciaul Tamatave) is azt jelenti: sos. Estenkent csak nezem erkelyunkrol a valoszinutlenul feher felhoket a sotet egen, es a kokuszpalmak sotet sziluettjet a feher felhok elott, hallgatom az ocean morajlasat, elvezem a langyos szellot, mely a sos illatot hozza. A tavolbol gitarszo hallatszik. 
Hihetetlen.
Tenyleg itt vagyok?!

Itt hamar sotetedik (6 ora utan), es ha nincs aramszolgaltatas, ami napi rendszeresseggel, de minden egyeb rendszer nelkul megtortenik, akkor bizony van eleg ido elvezni mindazt a szepseget, amit otthon, a rohano eletemben nem igazan tudok. Van ido hosszas beszelgetesekre a holdfenyben padon uldogelve, vagy egyszeruen csak gyonyorkodve a langyos ejszakaban es a tarsasagban. 



Ezek a fiatalok hamar nagyon kozel kerulnek hozzam. Reggel koran kelnek, mint en (5 ora utan), es azonnal nevetnek, vidamak, hangos enekszoval toltik meg a hazat. Tarsaim allandoan mergelodnek emiatt, mert nem tudnak sokaig aludni, de en fantasztikusan jo reggeleket toltok veluk a konyhaban. Segitenek tuzet gyujtani a kulonleges kalyhaban, hogy aztan a nyilt tuzon megfozhessem reggeli kavemat. A kozpont konyhajaban ugyanis nincs gaztuzhely, mindent a nyilt tuzon sutnek, foznek. 






Jokat nevetunk reggelenkent, tancolni tanitanak, fenykepezkedunk. A malagaszi emberek eleg alacsonyak, en szinte magasnak tunok koztuk. Viccesen mindig megjegyzem. hogy ezert szeretem kulonosen Madagaszkart.
Aztan, amikor tanitani kezdjuk oket, kiderul, hogy nemcsak optimistak, vidamak, de rettentoen ehesek a tudasra. Szinte szivjak magukba mindazt, amit tanitunk. Fontos nekik a tudas, mert alig egy honap mulva ok fogjak tanitani a helybelieknek mindazt, amit tolunk tanultak.                                                           




Tanitjuk az attekintest, az atfogo kepet a Bibliarol, es az induktiv Biblia tanulmanyozasi modszert.
Az elmeleti resz utan gyakorlatban is kiprobaljuk a modszert, az elemzest, Pal apostol Filemonhoz irt levelevel.
Mar tobb kulonbozo csoportban tanitottam ezt a levelet, de meg sohasem talalkoztam ennyire fogekony csapattal. Elvezet oket bevezetni a level melyebb mondanivalojaba, segiteni felfedezo utjukat a megismeresben. Hamar felismerik az osszefuggeseket, es megertik azt az orok uzenetet, ami nemcsak a Kr. u. 60 korul Kolosseban elt Filemonhoz szolt, hanem ma, szamunkra is megszivlelendo tanitas.



Az egesz olyan, mint a verselemzes. Most veszem igazan hasznat sok-sok eves irodalomtanitasi tapasztalatomnak.
Fantasztikusan jo oket tanitani!
Elegge megszenvedtem azokkal a csoportokkal, akik szamara az olvasas is komoly kihivast jelentett, azokkal a tolmacsokkal, akik nem tudtak mit kezdeni az angol es a malagaszi Bibliaforditas kozti kulonbsegekkel. Itt a tolmacsunk maga is elvegezte a 9 honapos Biblia tanulmanyozasi iskolat, pontosan tudja, mirol beszelek. Tokeletes koztunk az osszhang. Az eredmeny pedig 2 ora intenziv, sikeres, elvezetes tanulas. Nagyon jo egyutt dolgozni ezekkel a sracokkal!
Es ahogy megerzik a tudas izet, meg inkabb ehesek a tudasra. Ketten kozuluk maguk is szeretnek elvegezni a 9 honapos intenziv Biblia iskolat. Mindketten azt erzik, hogy hogy valtozast akarnak vinni csaladjuk, kornyezetuk, orszaguk eletebe.
Minden tamogatast megerdemelnek!

Tamatave-beli misszionk a Tanitvanykepzo Iskola tanuloinak tanitasa, es szolgalat egy vasarnapi istentiszteleten valamint ket kulonbozo Bibliaolvaso korben, ahol szinten a modszert tanitjuk.

A kép a vasárnapi istentisztelet után készült.

Az egyik Bibliaolvasó kör valóban érdekes. Közel 20 lelkes ember, este, munka után a pálmakunyhóban. Többségük nem tud olvasni. Néhányuknál Biblia.
Polly kezd tanitani - kialszik a villany. (Megszokott dolog esténként, hogy megszűnik az áramszolgáltatás. Legtöbbször másnap délelőttig nincs áram, de van, hogy este 10 után már megint van.)
Gyertyafény, fejlámpák fénye - aztán egyszercsak kigyúl a fény a fejekben. A Biblia ízenete eljut a szivekbe!




Micsoda megtapasztalása ez Isten Szavának!
Nem számít, hogy sötét van!
Nem számít, hogy a többség analfabéta!
Megértik, hogy Isten a saját képmására teremtette őket, értékesek!
Megértik, hogy Isten szereti őket, mert szereti mindazt, amit teremtett!
Megértik, hogy Isten ismeri minden vágyukat, gondolatukat, bűnűket - es ezzel együtt szereti őket!
Megértik, hogy Isten csak arra vár, hogy tényleg keressék, hívják, és beengedjék Őt a szívükbe.
Ő ott kopogtat mindnyájuk szívének ajtaján.
Ő ott kopogtat mindnyájunk szívének ajtaján.
Beengedjük?

Gyorsan eltelik a tamatave-beli 2,5 hét, utazunk tovább, ezúttal a dzsungelbe.

2014. november 29.

Madagaszkar 4: Antananarivoi misszionk merlege


                              Padlotakaritas a kokuszdio olajos hejaval


A kovetkezo heti tanitasunk egy angol klubban kezdodik. A szervezok celja meghivasunkkal, hogy a tanulok halljanak masfajta kiejtest, mint a tanaraike, es kapjanak lehetoseget a beszelgetesre a vendegekkel.
A csoport angolnyelv tudasa eleg heterogen. A batrabban kommunkikalokkal azonnal jo kapcsolatot teremtunk, es a beszelgetes hamar a Bibliara terelodik. Sok kerdesuk van, hisznek benne, hogy bibliai alapokon allvavaltozast hozhatnak hazajuk eletebe. Egy ora beszelgetes utan a mi szerepunk befejezodik, de kernek minket, hogy maradjunk a masodik orara is, a tanulok altal vezetett vita orara, es javitsuk a nyelvtani hibaikat, velemenyezzuk tudasukat.





Szivesen maradunk, bar tudjuk, hogy leginkabb batoritasra es nem korrigalasra van szukseguk.
Az aznapi vitavezeto felirja a kerdest a tablara: Gyorsabban feljodne-e Madagaszkar egy ujboli gyarmatositas soran? (felteteles mod gyakorlasa)



Minden tanulonak velemenyt kell mondania, legalabb egy mondatban. Erdekesek a valaszok: bar fiatalok, de sokukban meg el - az osoktol orokolt -  fuggoseg igenye. Meg is fogalmazzak: bizony jobb eletunk volt a francia gyarmatositas idejen, mint most a nagy szabadsagban. (Mintha mar hallottam volna ezt a velemenyt Magyarorszagon is a kommunizmussal kapcsolatban...)






Nehanyan azonban batran kiallnak az onallosag mellett: minden kepessegunk megvan arra, hogy onmagunknak jobb eletet teremtsunk, nincs szuksegunk masok iranyitasara!
Eltolt az orom erzese: nemhiaba batoritottuk oket az elmult egy oraban, hogy tortenelemformalok lehetnek, ha mernek nagyot lepni, mint Jozsue, ha mernek vaszolni Isten hivasara, mint Mozes, ha mernek kilepni a komfortzonajukbol, es kovetni Isten hivasat, mint Abraham.

Valamennyiunknek van egy feladata, egy elhivasa - kerdes, meg merjuk-e lepni azt a bizonyos lepest, hogy igazi valtozast hozzunk onmagunk es masok eletebe?
Vagy csak panaszkodunk, masokat hibaztatunk, amig elmulik az eletunk?
Istent okoljuk, hogy nem adott lehetoseget egy jobb eletre...?

A mai Magyarorszag is valtozas elott all.
Minden kepessegunk adott a tortenelemformalasra.
Miert nem hasznaljuk ki?!
Genf 500 evvel ezelott egy piszkos, bunozokkel teli kozepkori varos volt: tolvajok, prostitualtak, gyilkosok talalkozohelye. A higienes viszonyok, a kozbiztonsag elkepesztoen kritikus helyzetet mutatott. Epeszu ember nem akart eben a varosban elni.
Es akkor jott Kalvin menekultkent Franciaorszagbol. Egy generacio (ekkor 40 ev volt) alatt minden megvaltozott! Genf Europa kereszteny kozpontjava valt.
Ma Genf a vilag egyik legbefolyasosabb, leggazdagabb varosa. Boldog az, aki itt elhet.
Hogy volt lehetseges mindez?

Kalvin felismerte, hogy az egyhaz teljesen eltert az eredeti bibliai alapelvektol. Mar regen nem Isten szava, a Biblia alapjan mukodik, ezert elvesztette hitelet, mar nem tudja az embereket jo iranyba befolyasolni, helyes cselekedetekre osztonozni, sot eppen az egyhaz jar az elen a korrupcioban es az erkolcstelensegben.

Kalvin meghirdette, hogy minden ember szemelyesen Istennek felelos tetteiert. Nem az allamnak, nem a feljebbvalojanak, aki talan eppen nem vette eszre, amint bunt kovetett el.

Istennek, aki mindent lat, es aki gyuloli a bun legkisebb formajat is. Aki megbunteti a bunost, de megbocsat a megteronek es orok szeretettel szereti a hozza fordulot.
Kalvin meghirdette, hogy a bibliai alapelveknek kell ervenyesulniuk a tarsadalmi elet minden teruleten. Nemcsak az egyhazban, hanem a jogalkotasban, az itelkezesben, a gazdasagi eletben, a kulturaban egyarant.
Es egy generacio alatt minden megvaltozott!
Nem lehetseges mindez Madagaszkaron is?
 Nem lehetseges mindez Magyarorszagon is?




Kep a genfi reformacio falrol a 4 hires reformatorral koztuk Kalvinnal, aki a vezetoje volt a reformacios mozgalomnak es spiritualis atyja Genfnek ( William Farel, aki eloszor predikalt a reformaciorol Genfben, Theodore Beza, Kalvin utodja, John Knox, skot predikator es a skot presbiterianizmus megalapitoja)


Masnap a YWAM egyetemi kozpntjaban tanitjuk az O-Testamentum attekintest, kibovitve Jezus munkassagaval es a Szent Lelek jelentosegevel. En ez utobbi reszt tanitom, a babiloniai fogsagtol a Jezus masodik eljoveteleig tarto reszt.
Lelkes, fiatal ertelmisegi kozonsegunk vegul alig akar elengedni bennunket. Rengeteg kerdesuket alig gyozzuk megvalaszolni. Jo latni az erdeklodestol csillogo szemeket. Nem hiaba vagyunk itt!

A tanitas utan persze csoportkep keszul




A kovetkezo nap egy angol nyelvu iskola 7 kulonbozo osztalyaban beszelgetunk a tanulokkal. Az iskolat 1974-ben alapitottak az angol kormany penzadomanyabol, hogy a kotelezo francia nyelv mellett (ez meg a francia gyarmatositas idoszaka) az angol nyelvet is tanulhassak az erdeklodok. Minden tantargyat angol nyelven tanulnak, a tanulok angol nyelvtudasa 1-5 szint kozotti. Igazi jo beszelgetes csak az otodik szinten allokkal alakul ki. Abszolut megertem oket, en is ultem mar tanulokent szemben angolul beszelo vendegekkel a nyelviskolaban (mit kerdezzek toluk, hogy ne tunjek teljesen hulyenek, meg is ertsenek, jo legyen a kiejtesem es tokeletes a mondatszerkesztesem...)

A tanarok probaljak rabeszelni tanitvanyaikat, hogy tegyenek fel kerdeseket nekunk. Van osztaly, ahol sikerul meselnunk sajat orszagunkrol, szokasainkrol, van ahol a Bibliarol is. Nemelyik ora azonban nagyon hosszunak tunik, es a hetedik ora vegere tenyleg elfaradunk. De nehanyukat komolyan erdekli a Biblia, sot angol nyelvu Bibliat kernek tolunk.

Nincs pihenes, szombaton delelott harom oras, delutan ket oras tanitas a varos ket kulonbozo pontjan. Alig kapjuk be az ebedet, maris rohanunk, mert a delutani kozlekedesi kaoszban nem konnyu buszhoz, taxihoz jutni.

Vasarnap csomagolunk, mert befejezodott az antanarivoi szolgalatunk. Delutan azonban meg egy utolso feladat var rank. Egy lelkes, joreszt fiatalokbol allo csoport az otthonunkban latogat meg minket, hogy meghallgassa tanitasunkat az induktiv Bibliatanulmanyozasi modszerrol es tanacsokat kerjen evengelizalo tevekenysegukkel kapcsolatban.
Kicsit nehez a tanitasra osszpontositani, mert gondolataink mar a masnapi utazas korul forognak. Polly tanit, bevallja, nagyon faradt. Aztan valami tortenik. A tanitas es vele Polly megtelik elettel, olyan lelkesedes, olyan tuz tolti meg a szobat, hogy hihetetlen! En nem ereztem faradtsagot, csak kicsit nehezebben tudtam koncentralni. Most azonban valami kimondhatatlan szeretetet erzek ezek irant a fiatalok irant. Furcsa, hiszen nem is ismerem oket. Csak nezem oket, es szivem egyre inkabb megtelik szeretettel irantuk. Olyan ehesek a tudasra, annyira elszantak, hogy valtozast vigyenek hazajuk eletebe!

Ok alig teszik ki a labukat, ujabb csoport erkezik, ezuttal barataink Antsirabe-bol, hogy elkoszonjenek, hiszen masnap kora reggel utazunk tovabb. A bucsu mindig nehez, de utana mindig valami ujabb kihivas kovetkezik.
Mar probalunk a vegso csomagolasra osszpontositani, amikor megint latogatokat kapunk. A delutan tanitott csoport nehany kepviseloje jon vissza, hogy egy kis ajandekkal kedveskedjen. Mindharman szemelyre szolo koszonolevelet kapunk, kulonlegesen szep papirra irva - es egy-egy kalapot, amilyet a madagaszkari holgyek viselnek. Szohoz sem jutunk a meghatottsagtol!
A masnapi utazas soran aztan buszken viseljuk uj kalapunkat!

Gyorsan eltelt szolgalatunk elso fele.
Aklimatizalodtunk az uj korulmenyekhez, kozel 500 fiatalnak adtunk attekintest a Bibliarol, tanitottuk a modszert, hogyan fedezze fel Isten elo szavanak szemelyre szolo uzenetet onmaga szamara.
600 fos gyulekezet hallgatta tanitasomat arrol, hogyan valtozik meg eletunk, hogyan gyogyulnak lelki sebeink, ha olvassuk es megertjuk mindazt, amit a Biblia uzen szamunkra.
Egy kereszteny radioadon keresztul pedig kozel 3000 emberhez juttattuk el a remenyt: az az ero, amely megteremtette a vilagot, az az ero, amely Jezust feltamasztotta a halalbol, bennunk elhet, ha elfogadjuk...



Bucsu Antananarivotol, irany Tamatave, a kikotovaros az Indiai-ocean partjan